Magyar Onkológusok Társasága® XXXVI. KONGRESSZUSA

2025. november 13-15.
Siófok, Hotel Azúr

Tisztelt Tagtársak! Kedves Kollégák!

A Magyar Onkológusok Társasága 2025. november 13. és 15. között rendezi meg XXXVI. Kongresszusát Siófokon a Hotel Azúrban.

Az idő gyorsan telik, és míg élénken emlékszünk a kiemelkedően sikeres 2023. évi konferenciáinkra, ismét nagy szeretettel hívjuk és várjuk tagtársainkat az idei évben rendezendő Kongresszusunkra. Minden az onkológia területén dolgozó kollégánkat, valamint a daganatok elleni küzdelemben aktívan tevékenykedő tudományos és betegszervezetek tagjaira számítunk. 

Következő kongresszusunk alkalmával szakítunk a hagyományokkal, és ezúttal olyan helyszínen kerül megrendezésre vezető eseményünk, ahol nincs helyben onkológiai központ, de a kongresszus megtartásához minden feltétel adott.

Az onkológia az orvosi szakterületek között az egyik legösszetetteb, több szakmát felölelő diszciplína és a MOT® egyik legfontosabb célja, hogy teret biztosítson bármely szakterületen dolgozó kolléga számára.

A Kongresszus tudományos bizottságában az elnökség tagjain kívül a MOT® szekcióinak vezetői is részt vesznek. Az előkészületek megkezdődtek és már látjuk, a kiemelt témák javaslatainak megismerésével, hogy a bőség zavarával fogunk küzdeni. Minden szekciónk és a tudományos bizottság tagjai érdekesebbnél érdekesebb témákat javasoltak, így a kongresszus programjában a diagnosztika, a három fő kezelési modalitás, a palliatív és szupportív ellátás területe, valamint ezek innovatív együttműködése is bemutatásra kerül. Nem maradhat ki az alap és transzlációs kutatás és az új terápiás irányok bemutatása sem.

A szekcióink javaslatára számos rangos külföldi eladót szándékozunk meghívni így előreláthatólag következő kongresszusunkon minden eddiginél több külhoni szakértő fog részt venni.

Ahogy az megszokott a Kongresszus során színvonalas társasági programokat szervezünk, amelyeken kellemes légkörben tovább építhetjük szakmai-baráti kapcsolatainkat.

A MOT® kongresszusai hagyományosan etalont jelentenek a komprehenzív onkológiai ellátás képviseletében és a rendkívül magas tudományos színvonalban. Nem lesz ez másképp idén sem és reményeink szerint mindazt a tudást és tapasztalatot, amit kollégáink a kongresszus során szereztek magukkal viszik, és hasznosítják mindennapi munkájukban, betegeink legnagyobb hasznára.

Egészségben és szakmai sikerekben gazdag, békés 2025. évet kívánva,

Dr. Lövey József
a MOT® elnöke

Prof. Dr. Patócs Attila
a MOT® főtitkára